Végletekig széttagolt ország a miénk. Nincsen igazán jó választás, kompromisszumot kell mindig kötni.

Tudom, olyan leszek, mint egy választási szöveg, de akkor is, ez a helyzet. Tudjuk mit épített ki a Fidesz, mit tettek az utóbbi pár évben. Nem ismétlem önmagamat, erről szól tulajdonképpen a blogom. Vannak a szocialisták, amely súlyos csapást kapott a választóktól. Jogosan. Nyolc év kormányzásába beleférnek hibák. Jelen sorok szerzője úgy véli, az MSZP megérdemelt pofont kapott a választóktól 2010-ben. Nincs mit szépítgetni, rászolgáltak. Úgy tűnt, mint ha dirket akarnák elveszíteni a három évvel ezelőtti referendumot. Ezt sugallja, hogy képesek voltak néhény hónappal a választások előtt felemelni a benzin jövedéki adóját. Szerintem itt ment el sok embernek a kedve, hogy az akkortájt még ismeretlen, még szakállas Mesterházy Attila vezette alakulathoz húzzák az ikszet. (Ma már el is felejtettük, hogyan is nézett ki akkortájt. Talán nem is baj. -A szerk.) A politikai realitásérzék totális elvesztéséről tanuskodott, hogy a két választási forduló előtt lebonyolították a 7 nap a demokráciáért programsorozatot. Hát csókolom!!! Miért nem a választások előtt tetszettek gondolkodni ezen? Vagy akkor nem volt olyan fontos a téma?! Nem csoda hát, hogy jelen sorok írójának - mint a magyar nép többségének - elege lett az MSZP-ből. Az emberek változást akartak, és ezt sajnos a Fideszben találták meg. Amely úgy nyert választási kampányt, hogy nem ígért semmit. Ezt kizárólag az ő nyakukba szokás varrni, de ezen a felelősségen a szocialistákkal együtt osztoznak. Ugyanis a ő kormányzásuk vezetett oda, hogy ez megtörténhetett. Eltelt már lassan három év a Fülkeforradalom óta. Azóta az ellenzék is keresztülment és még keresztül is fog menni egy tisztulási folyamaton és sok balhén. Amondó vagyok, adjuk meg nekik újra az esélyt. Orbánnak is megadtuk, aki visszaélt vele. Nagyon remélem, hogy az ellenzék tanult hibáiból. Ezt a gondolatot ők szokták mondani, de jelen sorok írójának egyik alapelve a második esély. Érdemes mindenkinek megadni. Ha nem tudnak élni vele, akkor úgy is el lesznek zavarva a hatalomból. Mint egy normális demokráciában. Kapjanak tőlünk egy újabb lehetőséget, hogy bizonyíthassanak, igenis, tanultak a múlt hibáiból és nem fogják azokat elkövetni. Ha másért nem is, de legalább azért, hogy helyreállíthassák a demokrácia finoman szólva is megtépázott értékrendjét. És azt hiszem, ha ez megtörténik, már megérte.