Hivatalosan is véget ért a Magyar Köztársaság, már nem így hívják hazánkat. Magyarország államformája Magyarország. Tiszta sor. Ám nem csak ez van a mai napon életbe lépett Alaptörvényben, amit nem értek (írom nagy betűvel, biztos, ami biztos).

Néhány gondolatot nálam sokkal okosabb és jobban fogalmazó emberek már kitaláltak, ezeket vezetem én részben tovább, illetve a saját problémáimat is felvetem. Ha már a bevezetőben foglalkoztam vele, immár nincs benne nevünkben a köztársaság szót. Gyanítom azért, hogy legyen még ilyen névvel elnök. Akinek posztjával kapcsolatosan sehol sem találom azt, mely szerint függetlennek, pártsemlegesnek kellene lennie. Ha én jól értelmezem, akkor innentől kezdve bármelyik pártkatona lehet álamfö (jaj, bocsánat, rosszalkodik a klaviatúrám), mint ahogy jelenleg is, aki egy törvényt sem utasított vissza, melyet az Országgyűlés küldött számára... És nem lehet ellene hőzöngeni. Benne van az Alkotmányban. De folytassuk a sort, nézzük például azt a passzust, mely szerint a szülőnek kötelessége eltartania a gyerekét. Nos, ez a beiskolázási utalványok elvesztését is jelentheti. A másik: a felnőtt gyermeknek el kell tartania nagykorú szüleit. Gyönyörű. Tehát ha nem tudják folyósítani a nyugdíjat, akkor egyszerűen csak ráböknek erre a kifejezésre és máris utalhatja az aktív kereső fizetésének jelentős hányadát időskorú felmenőinek. Alig lehet ebből a fizetésből is megélni, nem tudom, akkor ha ez így lesz, miből lehet majd? Ezzel is csak az nyer tanúbizonyságot, hogy a kormánypárt elvesztette realitásérzékét. Nem gond, ha a kisember szív, kit érdekel?
A teljes szabályozást a sarkalatos törvény határozza meg. Nagyon szépen hangzik, de az, hogy mi törvény, csak is kizárólag Orbán Viktoron múlik. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam.
Ki van nyilvánítva egy mondatban, "nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt". Megsúgom, ez az előző Alkotmány volt. Persze, az kiabál, akinek a háza ég, de akkor mi a fene volt eddig Magyarországon, ha nem demokrácia? Ugyanis ebből a mondatból, ha nem ismerném a helyzetet, ez szűrném le.

A magzatot fogantatástól kezdve védelem illeti. Hiba volt betenni. Én kiterjesztettem volna a spermiumokra is, mivel azok az életet hordozzák. Így akár az önkielégítés is alkotmányellenes lehetne, hiszen mennyi potenciális élet távozik el ilyenkor az emberi szervezetből?
Illetve nem értem, Magyarország fővárosa miért Budapest és nem Felcsút. Sokkal jobban hangzik, meg különben is, a változatosság gyönyörködtet. Most persze elvicceltem pár dolgot, de a helyzet siralmas.

Félve és óvatosan teszek fel egy kérdést: akik a Fideszre szavaztak, biztos tudták, hogy pártjuk új Alkotmányt tervez? Mert lehet, nekem rövidtávú a memóriám, de a 2010-es választási kampányban egyszer sem hallottam erről. Mást se nagyon, de ezt végképp nem. Erős a gyanúm, megfelelő kommunikációs csatornák már elhitették fogyasztóikkal, milyen jó dolog ez. Azonfelül szintén megfogalmazódik bennem némi kétség a megalkotásával kapcsolatban. Normális, magukra valamit adó országokban több éves vita, majd népszavazás előzi meg az ilyen fontosságú törvények életbe léptetését. Itt ha jól emlékszem, szintén nem volt ilyen. Meg lett írva rekordsebességgel, kapott a jónép egy alkotmányozási totót, oszt' jónapot. Ezzel csak hivatkozási alapot csináltak maguknak. Mi megkérdeztük az embereket! Ha valójában ezt akarták volna tenni, akkor a szavazófülkékben teszik meg.
De mint tudjuk, gőzerővel dübörög még mindig a Fülkeforradalom. Csak nehogy ebbe az eszeveszett tempóba belegebedjünk.