Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mondd, te kit választanál...

Döntés kellene: összefog a demokratikus ellenzék vagy sem? Ebben kéne nagyon gyorsan dűlőre jutni, különben baj lesz…

 

A jelenlegi ellenzék állapota ma siralmas. Ezen úgy fest, Bajnai Gordon és az Együtt 2014 sem tudott érdemben változtatni, hiszen a várt egyesülés helyett még jobban széttagolódott az ellenzéki paletta. Mindenki a saját arcát építi, mindenki a saját izmait mutogatja, mikor a tárgyalóasztalhoz kellene ülniük. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mint a legerősebb ellenzéki párt vezetője joggal érezheti úgy, hogy neki kellene lennie a miniszterelnök jelöltnek és pártjának jelentős szerepet kell játszania Orbán bukásában. Ez nem vitás. Azonban Bajnai Gordon egy kipróbált válságkezelő, aki már bizonyított, volt miniszterelnök, tehát a kormányzati fronton több rutinja van, mint Mesterházynak. Nem kérdés, kettejük küzdelméből muszáj lesz valakinek engedni, és kompromisszumot kell kötni. Vagy egyiknek, vagy másiknak. Eközben Orbán akarva – akaratlanul megjelölte, kitől fél. És az a valaki Bajnai. Nem Mesterházy – gárdát emleget Kocsis Máté szinte már minden nap Selmeczi Gabriellával karöltve. (Mint ha azon versenyeznének, melyikük tudja ezt a kifejezést többször kimondani. Viccesek az biztos.)

Persze, nem Orbánnak, hanem az demokratikus ellenzéknek kellene eldöntenie, kit akar jelöltjeként. Szépen is néznénk ki, ha ezt is a Kedves Vezető mondaná meg…

                                                                                                                  

Az időközi választások a napnál is világosabban mutatják: összefogás nélkül nem megy. (Lehet itt hivatkozni mindenféle kifogást keresni, hogy hát ezek hagyományosan „jobbos” körzetek…stb. A lényeg kendőzetlenül villan elénk. Nem megy.) A Fidesz úgy alakította át a választási rendszert, annyit simliskedtek és trükköztek vele, hogy ha csak egy kis rés is van pajzson, akkor megette a fene. Egyéni hősködéssel nem mennek semmire az ellenzék pártjai. Nagyon sokan úgy gondolják, ha majd együtt, közösen feláll a színpadra, Bajnai, Mesterházy és Gyurcsány, akkor elmegy tüntetni és rájuk is szavaz. De addig, ameddig külön – külön, szólóban próbálkoznak, addig mindig ez lesz az eredmény.

Megsúgom, így nem is fog sikerülni a kormányváltás. Ha az ellenzék nem ismeri fel történelmi felelősségét, amely most nehezdik rá akkor bajban vagyunk.

Lehet szomorkodni, miért nincsenek annyian egy ellenzéki tüntetésen, mint a Békemeneten. Hát ezért. Nem látnak egységet, mert nincs. Nem egymást kellene hibáztatni, ki miatt és miért nem fog össze, hanem ezeket félretenni és megkérdezni: túl tudjuk-e magunkat tenni minden sérelmen és érdeken és alá tudjuk-e rendelni az Orbán – rendszer megbuktatásának igénye alá? Ha nem sikerül, akkor ki kéne állni a választók elé és ezt elmondani. Ha így van, akkor ne játsszuk ezt hazug színjátékot, mert akkor becsapják a választókat.

Lehet itt matekozni, meg mondhatnak értemiségiek okos dolgokat, ha a magyar emberek továbbra is a Fideszt szeretnék 2014-től kormányon látni, akkor nincs mese, meg kell előttük hajolni. Ez a demokrácia lényege. (Éppen ezért támad az az érzésem, hogy nem lesz itt kormányváltás jövőre. Még nem ittuk ki eléggé a keserűség poharát. Rájuk kell dőlniük ennek az egésznek, amit csinálnak.)

 

Az nem megy, hogy a demokratikus ellenzék szereplői a nyílt színen egymással küzdenek, mert akkor a választó azt szűri le: nincs egység (jogos a megállapítás) és hogyan tudnák kormányozni jól az országot, ha már ellenzékben ennyire nincsenek egy állásponton? És elmegy az időközi választásokon, szavaz a Fideszre, amely számára úgy tűnik, egységesen csinál valamit. (Közben pedig mindig csak a holnapot akarja túlélni a kormány és bámulatosan eladja nekünk azt, hogy ők milyen konzekvensen végzik a dolgokat. Kétségtelen, remek színjátékot látunk.) A rezsicsökkentéssel sikeresen kiszúrták „azemberek” szemét. De kérdem, ha egy rabló az utcán elveszi tőlünk 20 ezer forintunkat, de megsajnál és visszaad 2 ezret, akkor most jófej? A rezsicsökkentés egy ördögi dolog: egy következő kormánynak muszáj lesz emelnie a díjakat, mert ez nem tartható fent. És akkor ennek a gondját is az utódaik nyakába zúdítják...

Jelen sorait a szerző nem a bántás céljából írta. Nem akart senkibe se belerúgni. Csupán a jóindulat vezérelt, mikor ezeket a gondolatokat megírtam. Ha már csak egy pici változás lesz e bejegyzés miatt, már megérte. De ha csak egyvalaki átgondolja mindezt, akkor is örülni fogok. Remélem, egy sor se igaz, amit írok, csak hát ezt érzem. Remélem, tévedek. 

0 Tovább

Orbán Viktor és a vörös alsógatyák

Önmagához képest is roppant gyenge produkciót mutatott be a Kedves Vezető pénteken, a Millenárison tartott évértékelőjében.

                                       


Más tollával ékeskedett Orbán Viktor pénteki évértékelőjében. Felsorolt egy rakat találmányt (amelyeknek feltalálóira minden magyar büszke lehet), és eredményt. Muszáj volt neki valamivel lelkesíteni a híveket, hiszen uralmának teljesítménye egy nagy nulla. Mindez a beszédről is elmondható, amelynek semmitmondása hűen tükrözte az eddigi tevékenységét. Az egész beszéd önmagában nem emlékeztetett egy igazi évértékelő műfajára, amelyet ő teremtett meg. Beszélt mindenről, az elmúlt húsz évről, a következő húszról. Valahogy se füle-se farka nem volt az egésznek. Csapongott össze-vissza, nem volt egy logikailag jól követhető váza az egésznek.                                                             Orbán elfelejtett beszélni a közeljövőről  Arról, mi várható mondjuk egy év múlva. Ennek egyszerű oka van. Nem tudja még ő maga sem, mit fog csinálni holnapután. Fogalma sincsen, arról, mit szeretne még ő sem. Ezért aztán nem is tudott róla beszélni. Nem is tudom, hogyan tudott ennyi hazugságot összehordani közel háromnegyed órában. Magyarország jobban teljesít...mihez képest??!! Ugyan már. 

"Együtt tették tönkre az országot." - jelentette ki a miniszterelnök, lebuktatva ezzel a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórumát is, amely fennen hirdeti magáról, hogy ők bizony független a kormánytól. Kíváncsi leszek, az Orbán - rezsim udvari álciviljei miképp magyarázzák meg ezt a védhetetlen mondatot. 


                           

             A CÖF egyik plakátja Budapesten - ezt aztán nehezen magyarázzák meg                                                                                                                                                                                                    

"...pártjaink ugyan lehetnek ellenzékben, a haza azonban nem. Lehet, szóval van olyan, hogy néha leparancsolják az embert a parancsnoki hídról vagy a kormánykerék mellől – erről én is tudnék mesélni , hogy miképp kell durcásan ügyekeskedni a fúróval a hajófenékben".                                                                                                                                                   Arról, hogyan kell durcásan ügyekeskedni a fúróval a hajófenékben, a Kedves Vezető is tudna mesélni, ugyanis pont ő az, aki - ameddig nem volt kormányon - a tökélyre fejlesztette és hideg vérrel alkalmazta ezt a taktikát. És hogy a haza nem lehet ellenzékben...nos ez régi duma és látjuk, mihez vezetett, mikor még ellenzékben voltak.

 "a közfoglalkoztatottak átlagkeresete minden ellenkező állítással és hazugsággal szemben meghaladta a 73.200 forintot". Na persze, bruttóban, ami nettóban mennyi??!!! Csak nem 47 ezer forint??!!! 

Jelen sorok íróját egyedül az ijesztette meg egy kicsit, hogy Orbán húsz éves távlatokban gondolkodik. Ezzel akaratlanul (vagy talán akarva) elárulta, mennyi időre szeretne berendezkedni. (Ahogy azt Móricka elképzelte - A szerk.)

Még egy érdekes jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. "...még mindig vannak olyanok, akik vörös alsóneműjüket narancssárgára cserélték, és úgy viselik gondosan, hogy az kilátszódjon a nadrág alól. Az ellenük folytatott küzdelem még hosszú ideig ad majd munkát nekünk." - mondta a miniszterelnök, majd közvetlenül e gondolat után a köztévé kamerája Martonyi János külügyminisztert mutatta. 


Nem elemzem tovább ezt a veretes beszédet, ám egy bizonyos, nem sok jót remélek magunknak, és az országnak. 

0 Tovább

Koalíciós pávatánc?

Vajon összeboronál végül a Fidesz és a Jobbik és koalícíóra lépnek 2014-ben?

Vona Gábor a 2010-es választások éjszakáján. Fotó: MTI                                                     

Az utóbbi napok hírei között szerepel két olyan mondat, mely felveti ezt a kérdést, így tehát úgy vélem, megalapoz a kérdés egy kis utánajárást, illetve találgatást.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a székelyföldi Borzonton tartott – immár nyolcadik - EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) táborban azt mondta, pártja összefogna a Fidesszel azért, hogy a szerintük nemzetellenes MSZP-t eltakarítsák. Ugyanitt Kőszegi Zoltán, a Fidesz képviselője azt mondta, ha megerősödik pártja, akkor akár már nyolc év múlva felvethető a trianoni békeszerződés felülvizsgálata.

 

Válasszuk szét a két mondatot és kezdjük Vona kijelentésével. Senki számára nem mondok újdonságot, hogy Orbán Viktor nevelte ki a Jobbik vezetőjét, még annak idején a polgári körökben. Nem tudom, a miniszterelnök miképp viszonyul a parlamenti szélsőjobboldal prominens alakjához, aki végső soron szellemi gyermeke. Tételezzünk fel egy olyan helyzetet, ami nagyon könnyen előfordulhat. A Fidesz népszerűsége lezuhan, a Jobbiké pedig stagnál a szokásos tizenakárhány százalékon. Orbán mindenképpen bent akarja magát a hatalomban tartani, céljai elérése érdekében pedig hajlamos a tűzzel játszani. Nincs kizárva, hogy – bármennyire is fanyalogni fog – stratégiai partnert kellene keresni és csak a Jobbik jöhet szóba, mint potenciális jelölt. És azért nem áll annyira távol ez az érdekszövetség, hiszen pár éve – ugyan nem túl feltűnően, de önkormányzati szinten néhány helyen együttműködött a két párt. Előfordulhat, utána a Fidesz ugyanazt teszi, mint a 98’-as választások után a kisgazdákkal, de mint ha Vona Gábor egyszer azt mondta, pont ezért nem áll össze velük, mert félnek, hogy erre a sorsra jutnak (viszont erre nem emlékszem nagyon jól, ez csak amolyan emlékkép).

Kőszegi Zoltán megnyilvánulása pedig maga a horror. Kormányzó párt képviselőjeként ilyen kijelentést tenni minimum felelőtlenség. Az, hogy elhatárolódott tőle pártja, a Fidesz, könnyen lehet, csak egy színjáték része. Ugyanis ha komolyabban elítélték volna a nyilatkozatot, akkor keményebb szankciókkal sújtották volna a képviselőt és ezt a nyilvánosság felé kommunikálni kellett volna.

Vannak olyan jelek, melyek azt sejtetik, hogy a Fidesz kacsingatgat a Jobbik felé és gesztusokat tesz irányukba. Ezt bizonyítja, hogy az EMI – táborban közösen szólalnak fel és az, hogy ilyen kijelentéseket tesznek. Ugyanis könnyen meglehet, Kőszegi és Vona igazából már puhítják a terepet egy esetleges koalíciónak és tesztelik, miképp reagálnak a szimpatizánsok ezekre a mondatokra. Közben meg szép lassan megbarátkoznak a 2014-es összefogás gondolatával.  

Viszont az is egy opció, hogy egy sajátos, de roppant ijesztő pávatáncnak vagyunk szemtanúi. Vona Gábor – mint Orbán szellemi neveltje – megtanulhatta, mi az a pávatánc és hogyan kell játszani. 

0 Tovább

Kompaktdiszkóék kudarca

Minden együtt állt egy kiadós leszerepléshez. Sajnos.


Orbánék elrontották az országimázst. Elég alaposan. Már a kiválasztás alatt felröppent a pletyka, fentről beleszólhattak a kiválasztásba, de nem túl acélos lábakon állt ez a teória. Elképzelhetőnek tűnt, de mégsem valószínűnek.
A Compact Disco egy színtelen - szagtalan és súlytalan zenekar. Semmi újat nem hoztak a hazai zenei palettára, két refrén között el lehet aludni. Nekem nem ez a stílusom, de hát, ahány ember, annyi ízlés. Emiatt én senkit sem vetek meg. Mondjuk még mindig jobb választás volt őket küldeni, mint mondjuk Caramelt (juj!), a Király - testvéreket, vagy éppen az ikszfaktoros Gyurcsik Tibort. (Hogy miért hiszik sokan azt, hogy azért mert kiáll valaki az RTL Klub vagy a Tv2 színpadára és előad egy dalt, az tud énekelni?) Walkó Csabáék még viszonylag jó választásnak tűntek, noha a felhozatal nem éppen színvonalas volt. Nem volt nehéz kitűnniük egy aprányival magasabb nívóval a mezőnyből.
Roppant sok esélylatolgatást olvastam, hallottam, melynek lényege az volt, hogy most van esélyünk. Igazából ezek zöme önáltatásból adódott. Ugyanis az Eurovíziós Dalfesztivál már elsősorban nem a zenéről, hanem a népek egymás iránti szimpátiájáról szól. A szavazatok mintegy jelzésként szolgálnak, mennyire "lájkolnak" egy adott nemzetet. Itt úgy vélem, a zenei produkció másodlagos. Akármennyire nem illik ide belelátni, de ez kőkemény politika. A külföld így adja tudtunkra, mennyire elégedett az adott ország viselkedésével. Wolf Kati tavaly 22. lett Düsseldorfban. Az is önmagában jelzés volt, ez a 24. helyezés pedig még inkább. Ne is lepődjünk meg ezen egy olyan országban, ahol ilyen szisztematikusan bontják le a demokráciát, a maradékot pedig minden egyes döntéssel arcon köpik, ahol a miniszterelnök kokikat és sallereket osztogat a brüsszeli "renitenskedőknek", és ahol folyamatosan épül egy autokrata, diktatórikus berendezkedés. A külföld ilyen módon adja értésünkre, hogy valami nem tetszik.

Ez csak egy felület, ahol ezt az eltorzult orbáni rendszert jelzik számunkra. Jó lenne, ha mindenki venné ezeket a jeleket. Mindenesetre sajnálom, hogy ez azokon az embereken csapódott le, akik csak eszközei voltak egy aljas hatalom imázsnövelésének. És ez független attól, mit gondolok zenéjükről.

9 Tovább

Bezzeg a Gyurcsány!

Orbán alapos és szívós munkát végzett. Ehhez persze kellettek olyanok, akik ez ellen nem is nagyon tiltakoztak, hanem készségesen elhittek mindent, ami a Kedves Vezető mond.

Még mindig "azelmúltnyolcév" szijjártói varázsában él néhány ember, akik képesek még mindig kész tényként befogadni azt a bődületes baromságot, mely szerint kizárólag a szocialisták tehetnek minden olyan megszorításról, melyet most a Párt a nyakunkba zúdít. Sikeresen végeződött az bűnbakképzési folyamat, melyet ez a hatalom indított, csupán azért, hogy elterelje a figyelmet önmagáról és hülye lépéseiről. Mint anno Hitler a zsidókat, Orbánék az MSZP-t kiáltották ki fő bűnösnek, ami egyfajta jolly joker kártya, amit mindig elő lehet venni, ha már nagyon szorulna a hurok. Lehet kire mutogatni, ha kiáll a pulpitusra a papagájkommandó valamely tagja és előadja, most éppen kit és miért szívatnak meg, de brutális mértékben. Bele sem merek gondolni abba, mi történt volna akkor, ha annak idején a Gyurcsány - Bajnai tandem lépi meg mind azt, amit most a Párt. Mennyire felháborodott volna a sok hívő, ha ellopják a magánnyugdíját, bevezetik a tranzakciós adót, a tandíjat és ilyen igazságtalanul alakítják át a felsőoktatást, hogy csak az elit járhat például a jogi vagy a közgazdász szakra. (Azt azért hozzáteszem, joggal). Néhány példa amit feljebb felsoroltam, de valami hihetetlen, Gyurcsány 300 forint miatt lett a közutálat tárgya. És most ez a hatalom ennek az összegnek a hányszorosát hajtja be rajtunk? Biztos, ha a Viktor mondja, az más. Mert a szemét szocik, meg a Gyurcsány, aki elkúrta. Számomra sokkal szimpatikusabb az az ember, aki bevallja, hazudott és hibázott, mint az, aki azt mondja, ő mindig az igazat mondta.

Számomra az lenne az ideális, ha mindenki racionális alapokon politizálna és nem emocionális ingerek vezérelnék. Kérdezem, kinek lett attól több pénze, hogy zászlót lengetett a Fidesz nagygyűlésen? Van valaki, akinek lett munkája, mert a Békemeneten "Szeretünk Viktor" táblával menetelt? Engem sosem az ilyen érzelmi hatások motiválnak, hanem elsősorban a pénz és a jó ízlés. Mennyivel lesz több a pénztárcámban, és milyen lesz az a demokrácia, amiben élek. Most jelenleg nagyon úgy tűnik, megszűnt az államforma, melyben felnőttem. Nem volt részem a kommunizmusban, sosem tudtam, milyen érzés egy autoriter rendszerben élni. Most megtudom. Arra talán jó ez a korszak, hogy végre sokan megértik, mi az a sajtószabadság, a jogállam, ami korábban olyan természetes volt, és fel sem tűnt.

0 Tovább
«
12

Cucu blogja

blogavatar

Vélemények szubjektíven, kritikusan.

Utolsó kommentek