Vajon, milyen következményei lesznek a 10%-os rezsicsökkentésnek? Ennek próbálok most utánajárni, politikai illetve gazdasági szempontból.

 

                                                   Fotó: Retro Rádió Nyíregyháza

 

Szögezzük le az elején: örvendetes tény, ha a kormány egy ilyen lépést tesz. Ám sajnos attól kell tartani, ez csak a látszat. Ugyanis ezzel lehet villogni a kormányszóvivői sajtótájékoztatón, meg a Hír Tv-ben. Mert jól hangzik. Mert oda lehet mellé biggyeszteni, hogy bezzeg azlemúttnyóccévben emelkedtek a rezsiárak, és különben is a szocialisták….stb.

Ez a kormány ugyanis ravasz. Ravasz, mert úgy tesz, hogy látszólag csökkennek, de a kiesett bevételt valakinek pótolnia kell. A szolgáltatók nem fogják hopsz, egy pillanat alatt elővarázsolni a kiesett bevételeket. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője a Klubrádiónak nyilatkozva úgy véli, a kormánynak hamis képzete van. Ugyanis azt hiszi, hogy az energiacégek irreális nyereségre tettek szert, miközben a valóság az, hogy alig van bevételük. Így nem tudni, ki fogja előteremteni azt a kiesett bevételt, amelyet a szolgáltatók kénytelenek elkönyvelni. A hatásai beláthatatlanok. A cikk írásának időpontjában pedig a Magyar Hírlap megszellőztette, hogy újabb, kétlépcsős rezsicsökkentés várható. Ez van akkor, amikor semmiféle háttértanulmány nem készül a hatásokról. Hiszen már most, ezzel a csökkentéssel is óriási károkat tudnak okozni, miközben a lakosságnak tudnak imponálni. És mi történik akkor, ha ezek a szolgálatok kivonulnak a piacról? Majd állambácsi szépen átveszi a szerepüket? Sanszos, hogy erre apellálnak, ugyanis szerintem nagyon is jól tudják, milyen a valós gazdasági helyzetük a cégeknek. Tiszta szocializmus azok államosítottak mindent és ők sem figyeltek a piacgazdaság alapvetéseire. (Mint ahogy Matolcsy György sem.) Semmi garancia sincs arra, hogy jobb lesz akkor, ha megtörténik a váltás. Gyanítom, megint a lakosság fog szívni.

 

A politika határozza meg a tarifákat. Ugyanis ezek hatósági árak, ezzel lehet szavazókat szerezni. Miközben a jelenlegi rezsim szinte a létező összes társadalmi réteget megalázta, kellett valami olyan dolgot tenni, amellyel lehet majd villogni 2014-ben, hogy igen, mi ezt tettük. Érzik a vesztüket, ezért válogatott módszerekkel küzdenek az életben maradásért. Választási regisztráció, 10%-os energiaár-csökkentés. Valahogy meg kell nyerni a választásokat. Egy ilyen intézkedés arra jó, hogy a szavazóban ne csak a szivatások tömkelege maradjon meg, hanem valami jó emlék is. Édesmindegy, hogy ő ezt más csatornákon, de vissza fogja fizetni, de mint jeleztem, kommunikációban remekül eladható, népszerű döntés.

Ezek alapján vélem úgy, hogy szemfényvesztés, hamis illúziók rajzolása az, amikor a kormány 10%-os energiaár csökkentést hajt végre.