Mozgalmas évet hagytunk magunk mögött, legyen szó a fideszes elvtársak permanens gyarmatosításáról, vagy akár az ellenzéki összefogás körüli bénázásról. Szubjektív válogatás következik az év fontosabb eseményeiről.

 

 

2013 slágerszavai között minden bizonnyal a mutyi kifejezést kell említeni. Ezt a szót – rendkívül helytelenül – mindenre ráhúzták. Legyen szó föld, trafik vagy egyéb ügyekről, szinte nem volt olyan botrány, amely után ne állt volna elő ellenzéki politikus és el nem sütötte volna ezt a szót. (Legutóbb Braun Róbert, az MSZP politikusa a TV2 eladásával kapcsolatban jelentette ki, hogy itt a tévémutyi.)
Őszintén remélem, az ellenzék 2014-ben elfelejti ezt a szót, mivel nem fedi le a fideszes rögvalóságot, az intézményesített állami maffiát. A kifejezés inkább komolytalan és vicces, ezért a kellő hatást nem éri el.

 

A botrányok között elsőrangú helyen a Fidesz – trafikok nyári indulását lehetne említeni. Először persze mindent tagadtak, ám ma már látható, valóban törvényes maffiamódszerekkel tönkretettek több tízezer embert, majd a saját haveroknak odaadták. A botrány sokáig gyűrűzött, érdemben senki sem tudta lecsapni és elült 2013 legnagyobb botránya. Persze, az ellenzéknek sorra érkeznek a magas labdák, de azt inkább egymásra csapkodták, főleg idén. Hasonló módszerekkel szereztek maguknak az elvtársak földeket, a takarékszövetkezeteket, kaszinókat és semmi kétség, tovább fogják folytatni a sort.

 

2013 a rezsiharc éve, szinte már nincs olyan nap, amikor Németh Szilárd főrezsicsökkentő nem számol be diadalittasan arról, mit tettünk az elmúltnyólcévben szabadon garázdálkodó szörny ellen. A kifejezés amúgy egy orbitális faszság, de ha a Kedves Vezető úgy mondja, akkor az úgy van, és az összes fideszes szavazógép drodinak két gyurcsánybajnaizás között engedelmesen utána kell mondani. Szarabb a helyzet, ha meg is kell magyarázni, mert garantáltan valami olyan kifacsart baromság jön ki, amely még az eredeti kifejezésre is rátesz egy lapáttal. Kovács Jenő, nyugdíj előtt álló kisnyugdíjas pedig zuglói lakásának nyolcadik emeletén számolásba kezd ( ő a jobbik eset, a többség beszopja, mert a Hír TV-ben mondták neki): a rezsicsökkentéssel megspórolt havi 3 ezer forintot. Aha, de a rakat új adóval, az Európa – rekorder 27%-os áfával és persze az árak folyamatos emelkedésével még mindig a kiadás felé billen a mérleg. Hogy a kizsarolt 3 millió forint magánnyugdíjpénztári vagyonba bele se gondoljunk.


Egyébként idén kiderült, Magyarország jobban teljesít. A kifejezés minden bizonnyal Habony „nemközszereplő” Árpád fejéből pattant ki, nyilván látva, hogy Mozambik, Szomália, illetve Albánia rosszabb helyzetben van nálunk. Ennek a felismerésére nem kell különösebb zsenialitás, ám minden viszonyítás kérdése, ám hozzájuk képest Magyarország valóban jobban teljesít. Mindig lehet magunkat a béka segge alá helyezni, hiszen onnan bármi javulás eredménynek számít.  A kifejezés bekerült az átlag Fidesz- szóvivő kb. 20-as szókincsébe, amelyet naponta tud ismételni megállás nélkül, ha kell, akár variálni is tudja a sorrendet.

 

Az ún. ellenzéki összefogás helyzete annyira szánalmas és nevetséges, hogy ennél az egy sornál tovább nem is minősíteném.

 

A szociális temetés intézményének ötletével pedig úgy fest, végleg kiiratkoztunk a kulturált európai, országok köréből. Most egy évet várnak a bevezetésével, hiszen elég szürreális kép, ahogy a Magyarország jobban teljesít plakát alatt összetört gyászolók viszik a vállukon koporsóban szerettüket, hogy kiássák nekik a sírt, főként választások előtt. Hogy is szól Lázár János filozófiája: Amennyid van, annyit is érsz. Az embert Orbánék immár holtában is megbélyegzik.

 

Ha botrányok, akkor az év vége felé robbant egy kisebb-nagyobb töltet is. Horváth András, egy volt NAV – alkalmazott kiállt, hogy álalmi segítséggel, ezermilliárdos nagyságrendben megy az áfacsalás. Lobogatott egy zöld dossziét is, hogy állítólag abban vannak a bizonyítékok. Ezt később egy házkutatás során el is vitték tőle a rendőrök. Nos, nem tudom, igaza van-e Horváth Andrásnak. Inkább óvatosságra intenék, mivel nagyon nagy az esélye a pofára esésnek. A konkrétumokat nem ismerjük, lehet, azok nem helytállóak, és akkor elhamarkodottan ítéltünk. Elképzelni elképzelhető, de sokan a Loch Ness-i szörnyet is valóságosnak tartják.  Ennél jóval érdekesebb a politika reagálása. Az ellenzék persze rárepült, a Fidesz és a NAV meg mint ha kellemetlenül érezné magát. Gondolhatunk arra, hogy a kormánypárt minden létező helyen blokkolta az ügy kivizsgálását, az adóhatóság elnökhelyettese pedig közel egy órás sajtótájékoztatóján Horváth Andrást ekézte. A botrány mindenesetre tovább gurul, január 11.-én újabb tüntetés lesz miatta.

 

2013-ban a kormány tovább folytatta a munkahelyteremtést, elsősorban Londonban és a hanyatló Nyugat többi országában. Akinek meg itthon szeretne elhelyezkedni, azokat pazar kilátások várják. Elmehet közmunkás tanfolyamra, rajzolhat felhőt és napocskát, utánozhatja a medve brummogását, ha pedig átmegy a vizsgán, szedhet szemetet havi 47 ezer forintért. Frenetikus kilátások, de valakinek építeni kell a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legvidámabb rezsibarakkját.

 

Dióhéjban ennyi a 2013, ha valamit kihagytam, akkor elnézést kérek, de mint jeleztem, elég szubjektív a lista.

Olvasóimnak pedig az alábbi képpel kívánok egy nyugodtabb és boldogabb Új Évet, csak azért, hogy mindenki nyugodt legyen: ők 2014-ben is részei lesznek mindennapjainknak. :)