Cucu blogja

Ez a kép a békásmegyeri HÉV állomáson készült. Nos nem tudom, az alábbi villásdugónak milyen funkciója van, de hogy nem így kellene lelógnia, abban biztos vagyok. Immáron a sokadik hete látom így. Esztétikailag botrányosan néz ki, hiszen nem egyszer hajtottam már odébb csupán azért, mert a menetrendet szerettem volna megnézni. Vajon senki illetékes nem vette észre vagy csak én kötözködök? Mindenesetre pozitív, hogy magasan van a vége, így kisgyerek nem nyúlhat hozzá és nem kezdhet játszani vele.

Új rovatom jelentkezik a blogomon: mivel mindig csak folyton politikai témájú bejegyzések születnek klaviatúrámból, ezért néha, alkalomadtán egy - egy fényképpet is publikálni fogok. Ezek szubjektív ítélet alapján kerülnek ide ki, olyan fotókat fogok megosztani, melyeket úgy ítélek meg, hogy nyilvánosságra kell hozni. Miért? Azért, tanuljunk belőle, vagy éppen vigyázzunk, esetleg meghökkentőek. Mindenesetre remélem, elnyerik a majdani képek olvasóim tetszését. Természetesen továbbra is ugyanilyen a blog. A fényképeket minden esetben magam készítem, így nem fogok semmiképpen sem más tollával ékeskedni. Úgyhogy jó nézelődést kívánok mindenkinek a jövőben itt megjelentetett képekhez!

Cucu

Sokan azt képzelik, Orbán Viktor autokratikus berendezkedését le lehet váltani azonnal. Tévedés.

Tévedés, ugyanis ehhez idő és rengeteg türelem, kitartás és tüntetés kell. A történelem sem másodpercek, de nem is napok alatt zajlott le, hanem évek, évtizedek alatt, ami innen a XXI.. századból nekünk csupán perceknek tűnik. Ez érzékcsalódás. Nagyon sok szívatásnak, fizetéscsökkentésnek, adóemelésnek kell ahhoz bekövetkezni ahhoz, hogy végre tönkremenjen az Orbán-rendszer. Most még nincs itt az idő. Mert mi lenne, ha egyik pillanatban egyszer csak kijönne a Parlamentből a kormány és azt mondaná, lemondunk? Nos, akkor nézetem szerint az ugyanolyan káros lenne az ország számára, mint ha maradna ez az eszetlen rezsim. Van egy széttagolt és gyenge ellenzék, akiknek céljai ugyanazok, de valahogy mégsem tudnak kompromisszumra jutni és van a náci Jobbik. Utóbbit én ártalmatlan ellenfélnek vélem, akiknek a zsidó és cigánykérdésen kívül annyira nincs is gondolatuk. Ha akad is más, akkor az olyan ordas, amit én a hátam közepére sem kívánok. De az egyértelmű, hogy őket nem akarom kormányon látni. Színházuk már van, remélem, tovább nem terjeszkednek. Van rajtuk kívül az LMP, akikről egy korábbi írásomban már értekeztem és a Demokratikus Koalíció, élükön Gyurcsány Ferenccel, aki kijelenthető, ma Magyarországon a legellenszenvesebb politikus. Rájuk sem hiszem, hogy 7%-nál több ember fog szavazni. De még mindig jobb volt ő miniszterelnöknek, mint Orbán. Nagy kár, ezt sokan nem látják be, de itt is megmutatkozik a morális alapokon való politizálás, mely sehová sem vezet. Sajnos, azt kell mondanom, részben igaza volt a miniszterelnöknek, mikor az egri, kihelyezett frakcióülésen azt mondta, széttöredezett az ellenzék.. Ám ez nem azt jelenti, hogy ő az egyetlen alternatíva.

Tartok tőle, Magyarország még nem érett a demokráciára. Ha megnézzük ezer éves történelmünket, mikor volt ez az államforma hazánkban, akkor megállapítható, elenyészően kevés alkalommal. Az 1918-as tanácsköztársaságot leszámítva, gyakorlatilag a rendszerváltás és a Fidesz hatalomra kerülése között volt ez a politikai berendezkedés. Előtte volt a királyságtól kezdve a kormányzóságon át a fejedelmekig mindenki. Amik - függetlenül utólagos megítélésüktől - önkényuralmi rendszerek voltak. Demokrácia, ha most mindent egybevetünk, csak nagyon kis szeletében volt történelmünknek. És nem tudtuk megtanulni, használni, becsülni és védelmezni és értékeit észrevenni. Nem is lehetett, hiszen nagyon kicsi volt a rendelkezésre álló idő, így ez nem a mi hibánk. Talán erre jó most ez a korszak, hogy mindezt megértsük.

Az önkényuralmi rendszerek egyik legfontosabb ismérve, az, hogy mindenbe bele akarnak szólni. A közügyektől kezdve egészen a magánügyekig. A legaljasabb dolog, ha mindezt az iskolában kezdik el.

Az Origo minap összefoglalta, milyen témák szerepelnek az új Nemzeti Alaptantervben. Egészen elképesztő bekezdéseket lehet találni benne. Az oldal kiemeli a NAT legfontosabb üzenetét, mely a következő: "Magyarország védelme mindenki kötelessége". Elgondolkodtató, ki ellen kell megvédeni hazánkat? A multiktól? A bankoktól? Ugyanis háborús veszély nem fenyeget. Megmutatkozik ebben is Orbán Viktor harci retorikája, aki minden ellen harcol. Felmerül a kérdés, vajon nem ezt a mentalitást szeretnék átültetni a diákok fejébe is? Amit a vezér képvisel, gondolja azt is mindenki. Ki van ez találva. Akiket a NAT megcéloz, a kisiskolásokat, azok fogékonyak mindenre, legfőképp az új gondolatok befogadására. Így könnyen lehet őket befolyásolni is, kire és milyen értékrend szerint szavazzanak. Mindennek állami szinten történő megvalósítása meglehetősen riasztó.
De folytassuk tovább. A létező legnagyobb megdöbbenést számomra a családi életre való felkészítés bekerülése okozta. "Társadalmi elvárásként fogalmazódik meg a nevelési-oktatási intézményeknek a gyermekek nevelésében, az erkölcsi normák közvetítésében, a harmonikus családi minták közvetítésében való fokozott részvétele" - olvasható. Nos, csak nem ők mondják meg, mik az erkölcsi normák és a követendő minták? De bizony. Emellett segítséget kell nyújtani a felelős párkapcsolatok kialakításában és a szexuális kultúra területén is. Remélem mindenkinek képben van Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versének sorai. Ahol kőkeményen leírja, a diktatúrák megjelenését. Szinte most is ugyanaz van. Félelmetes, a pártállam dirigálni akar immár a nemi életünkben is. Be akar szólni a legszentebb és legsérthetetlenebb területbe is. Na húzzanak el a fenébe, amiért azt szeretnék, hogy mindenki olyan legyen, mint ők.

Gazdasági területen is "segítséget nyújt" a Nemzeti Alaptanterv. El tudom ezt képzelni: fúj arra a hárombetűs intézményre, mert mi szabadságharcot folytatunk.
Idézem az Origo cikkének egy mondatát:
1-4. osztályban például az egészséges és káros ételek és italok, a tisztálkodás, öltözködés és a higiénia alapjai mellett a rokonsági és generációs kapcsolatok mibenlétét, a családi gazdálkodás és a takarékosság, valamint a családi munkamegosztás elveit kell elsajátítaniuk a tanulóknak.
Ismét oda lyukadok ki, amire logikusan következik: a Fidesz és a kétharmad bele akar szólni az emberek életébe, mi a jó. Odapofátlankodnak olyan területekre is, ahol az államnak semmi keresnivalója van. Félve kérdezem: céljuk nem a hűséges alattvalók kinevelése? Erre mindenkinek saját magának kell a választ megadnia. Végezetül álljon itt az a vers, amire pár sorral feljebb már utaltam:

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Több mindent nem tudok megérteni, ami miatt úgy érzem magamat hazánkban, mint ha egy idegen bolygón élnék.

Hóesésben szállok fel Szentendrén a HÉV-re és letelepedek a bringavagon hátuljában. Hiába ittam meg kávémat, az álmosság még mindig dolgozik bennem. Belemerülök a szokásos délelőtti utazás alatti egykedvűségbe és mondhatni, félálomba, mikor egyszer csak felriadok. Egy fiatalember kezd el telefonálni. Ha mellettem lenne, akkor nem is zavarna, csak ő a kocsi másik végében van. Megtudom többek között, mit mond a csajának és hogy lefagyott valahol egy váltó és nem érti, miért nem lehet azt felfűteni. Végezetül egy átlag szerelmestelefon sablonjával zárul a dialógus. Egy, csupán egy kérdésem van. Nekem és a vagonban tartózkodó 20 embernek ehhez mi köze? Ugyanis a hangerő nagyságával azt szerette volna elérni az illető, hogy mindneki figyeljen rá. Persze ez gyanú és könnyen lehet, csak én fantáziálom bele. De konkrétan szólva letojom magasról az ő szerelmi és magánéletét, ugyanis a sajátom sokkal jobban foglalkoztat, mint bárki másé. Nem tudom, mit képzel magáról egy ilyen majom. Ő a világ közepe? Kisebbségi komlpexus? Erről fogalmam sincsen, de mindenestre bosszantó, hogy az ő intim életét rám erőszakolja. Rám, akire ez baromira nem tartozik. Ez egy mindennapos sztori, pláne a BKV-n, de akkor sem lehet a jelenség mellett szó nélkül elmenni. Hasonló eset, mikor fiatalemberek előveszik bármilyen járművön (szintén HÉV-en tapasztalom a jelenséget) a telefonjaikat és elkezdik üvöltetni a szar zenéjüket. Nem gond, ha esetleg másokat is zavar, ő neki most úgy tartja kedve. Ez is egyfajta kényszerítés, mert én, akinek baromira nincsen kedvem az ő baromságát hallgatni, nekem is muszáj végiszenvednem azt, amit éppen berakott a lejátszójába. Ilyenkor számtalan megoldás jutna eszembe a helyzet kezelésére, az olvasóra bízom, melyiket választja. Most nem a szépen odamegyek és szólók verzióra gondolok. 

Sajnos, az ez és ehhez hasonló jelenségek a tömegközlekedés kényelmetlen velejárói. De talán könnyebb úgy, ha beszélünk róla és nem csak némán tűrünk.