Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A meglepetések nélküli ország

Mostantól – ha lehet – semmin se hökkenjünk meg.

 

Persze, eddig is nagyjából ez volt a hozzáállás az utóbbi négy évben, de április hatodika után már végleg ez a legfontosabb attitűd. Korábban még meg volt hozzá az a jóleső tudat, ha annyira rosszak, akkor leváltjuk őket, még akkor is, ha egyenlőtlenek a feltételek. A franc essen bele, hogy ellopták a magánnyugdíjunkat, majd megtoroljuk. A franc essen bele, hogy írtak egy új alaptörvényt, majd toroljuk. Satöbbi.

Most már tudjuk, ez nem történt meg, utólagos legitimációt kaptak mindenre. Akinek nem tetszik, az lábbal szavazhat, lehet menni Londonba takarítani két diplomával, de cserébe bőven ezer euró felett fog keresni az ember. Egy szabad országba. Persze, ha tetszik, akkor mehetünk Békemenetre, igaz, abból nem tud a gyerekünk egyetemre menni, de sebaj. Vezetőnk a népért dolgozik.

Szóval, sok meglepetést okoztak a fideszes elvtársak az elmúlt négy évben, de mára kitisztult a kép. Ez a többségnek tetszik, a kisebbségnek pedig tudomásul kell venni a történteket. Persze, ez nem azt jelenti, hogy szótlanul és vélemény nélkül, de nem kell csodálkozni.

 

Meglepődés nélkül kell tudomásul venni, amikor Orbán Viktor azt írta februárban Heisler Andrásnak, a Mazsihisz elnökének, hogy a Szabadság téri emlékmű kérdésére térjenek vissza húsvét után. Ehhez képest a választások után gyakorlatilag órákkal, mégiscsak elkezdett épülni a gábriel – sasos förmedvény. Természetesen tisztelet illeti azokat, akik immáron talán tizedjére is szétkapták az építést körülvevő kordont, de az eset jól jelzi, kormányunk bárkit átvág a palánkon, ha éppen annak látja szükségét. Az emlékmű meg fog épülni, és ne lepődjünk meg, ha sokakban félelmet és rossz emlékeket vált ki – főleg akik éltek akkor – és totál máshogy érezték meg a német megszállást, mint ahogy most a kormány láttatni szeretné. Mondhatni, belehazudik az arcunkba, de már megszoktuk. A tüntetés sajnos elveszítette valódi célját, csupán arra jó, hogy megmutassa, vannak olyanok, akik nem mennek el szó nélkül minden aljasság mellett. Április hatodikán tudhattuk, miféle emlékmű építése készülődik a Szabadság téren, a többség azonban igent mondott erre is.

 

Meglepődés nélkül kell tudomásul venni, amikor az új felcsúti stadionról készült képeket nézegetjük. Az internetet elárasztották azok a fotók, amelyek Orbán házi stadionjáról készültek, és elképesztő, milyen látványosra sikeredett mind kívülről, mind belülről. Elég, ha a VIP páholyra gondolunk, ahol a Kedves Vezető háborítatlanul szotyizhat. Április hatodikán tudhattuk, miféle, a személyi kultuszra emlékeztető stadiont építenek Orbán házától lépésekre, a többség azonban igent mondott erre is.

 

Meglepődés nélkül kell tudomásul venni, amikor azt olvasom, Salgótarján polgármestere kamu közmunkásokat mutogatott a német tévének. Április hatodikán tudhattuk, mennyire aljasok, a többség azonban igent mondott erre is.

 

Meglepődés nélkül kell tudomásul venni, azt a sok szemétséget, átverést, amit még terveznek és tuti, meg is fognak csinálni. Április hatodikán sejthettük, mi vár ránk, a többség azonban igent mondott erre is.

 

Persze, lehet fanyalogni, de április hatodikán az esélyét is elszalasztottuk annak, hogy évtizedeken belül érdemi változás legyen. Ezt mostantól egyénileg kell keresni, és nem kollektíven.


(Írásomban a többség kifejezést azokra értem, akik elmentek szavazni. Akik nem voltak, azoknak szándékáról nem rendelkezem ismerettel. Megjegyzem, ez a kérdés, is megérne egy alaposabb vitát, de ebben a cikkben ezt tekintem alapállásnak. - A szerk.)

0 Tovább

Kinyílott a pitypang

Megírom.

0 Tovább

Nejlonszatyros milliomosok

A baloldali korrupció egyik jelképévé vált az MSZP egykori politikusa, így logikus, hogy vele le lehet járatni az ellenzéket.

 


Működésbe lépett a Fidesz legújabb, az ellenzéknek készített meglepetése. Színre lépett Zuschlag János, aki a Napi Gazdaságnak adott interjújában nejlonszatyorban kapott milliókról és egyéb érdekes dolgokról mesél. A jelző nem véletlen, mesél. Állításait nem igazolta semmivel sem, így engedtessék meg nekem, hogy egy szavát se higgyem el. Sőt, - mily véletlenek vannak! – hétfőn jelenik meg új könyve, a Napi Gazdaságot kiadó Századvég gondozásában, akinek kutatási vezetője az interjú egyik készítője. Zuschlag is már csak engedéllyel nyilatkozhat.

 

Minden jel alapján egyre nyilvánvalóbb, a Fidesz milyen menetrend alapján akarja az ellenzéket kicsinálni. Robbantották a Simon – ügyet (azt azért az MSZP javarészt magának köszönheti), előhozták az őszödi jelentést és láss csodát, Zuschlag János is színre lépett, éppen a választások előtt hetekkel. Kíváncsian várom, április hatodika előtt mivel rukkolnak még elő. Egy kitűnő mesterterv bontakozik ki a szemünk előtt, amelyben egyszerre több legyet ütnek egy csapásra. Először is, nem a kormánnyal foglalkozunk, hanem az ellenzékkel, természetesen negatív módon, ráerősítve a végletekig leegyszerűsített „korrupt MSZP” – panelre. Másodjára, nem a jelennel foglalkozunk, hanem a múlttal. Nem arról beszélünk, ki hogy él, mit tett a kormány és azt, mit ígérnek a jövőben. Pedig fontos lenne ciklus végén mérleget vonni, ám a Fidesz fél a valóságtól és annak beismerésétől, hogy nincs programja. Ekkor jönnek a gumiügyek.
Érdekes, a Fidesz azokat az ügyeket veszi elő, ahol nincsenek konkrét bizonyítékok, hanem csak sok megválaszolatlan sejtés, így ezek a sztorik remek táptalajra hullnak, mert sokan úgy érzik, most végre megtudjuk az igazságot a „gaz szocikról”. Éppen ezért tekintenek néhányan a kormányra az igazság harcosaként, akik leleplezi a multik és a bankárok korrupt hazai helytartóit. Harmadjára, a stratégia kiagyalója tudja, az ellenzék képetlen helyén kezelni a vádakat, ennek eredményeképp pedig ők fognak rajta rugózni az egyes ügyeken, és gyakorlatilag saját magukat lavírozzák vesztükbe.


Az ominózus Zuschlag – interjú pontosan beleilleszkedik ebbe a sorba, amellett, hogy remek reklámot csináltak a könyvnek. Nyilván ez is cél volt.

 

Kicsit érdekes a történet hátterébe belegondolni. G. Fodor Gábor, az interjú egyik készítője, a könyvet kiadó Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a Hír TV-ben azt mondta, a közpénzek elsikkasztása miatt hat év szabadságvesztésre ítélt Zuschlag János beszámolója az MSZP pártpénztárának kezeléséről riasztó jelenségekre utal. „Betekintést nyerhetünk egy párt hatalmi mechanizmusaiba. Az interjúból eléggé riasztó kép jön elő erről a hatalmi mechanizmusról” – vélekedik G. Fodor Gábor: Ízlés kérdése, de a kormány maffiaszerű működése engem sokkal jobban riaszt, mint az, hogy állítólag egyesek nejlonszatyorban cipelgetnek milliókat. Jobban riaszt, hogy Mészáros Lőrincből - aki még néhány éve egy tisztességes gázszerelő volt - ma az ország 88. leggazdagabb embere lett. Jobban riaszt, hogy Simicska Lajos verseny nélkül milliárdos közbeszerzéseket nyer meg naponta. Ehhez képest aprópénzek ezek a tételek, miközben vallom, hogy minden lopás és korrupció elítélendő, ám nem kellene azonos megítélés alá helyezni az alkalmankénti bolti csokilopásokat és a pénzszállító autók szervezett kirablását.  

 

A terv világos, csak rajtunk múlik, észrevesszük-e vagy belesétálunk a csapdába.

0 Tovább

Őszödözők kíméljenek!

Muszáj felülni a Fidesz legújabb kampányfogásának?             

 

Immáron kezdek abban biztos lenni, hogy kormánytól és ellenzéktől függetlenül valami nem stimmel. Újra beszédtéma, mi volt nyolc évvel ezelőtt, ki szervezte, miért a 2006-os eseményeket. A Fidesz részéről teljesen érthető, amiért bedobták a történetet. Nem tudnak semmit se felmutatni az embereknek, teljesítményük a nullával egyenlő, a rezsiátbaszással nagyon nagyra vannak, és úgy tesznek, mint ha ez valami lenne. Az eset hasonlatos ahhoz, amikor egy utcai rabló elveszi az embertől a fizetését, de hogy lássuk, milyen jófej, a saját pénzéből ad párszáz forintot. Ebből próbálnak meg politikai tőkét kovácsolni. ám mivel ők is tudják, ez igen soványka, kell még valami más is. Őszöd erre tökéletes.
Illetve arra is, hogy újra felmelegítsék a „hazug Gyurcsány” – feelinget. Ezzel egyébként ellenzékben már sikerült nyerniük 2010-ben, akkor nagyot. Értem, győztes csapaton ne változtass, de kérdés, le lehet-e ennyi bőr húzni a történetről, a jelenben mennyire fog működni a négy évvel ezelőtti mechanizmus.


Dermedten figyelem, milyen szinten asszisztál az ellenzék a Fidesz kampányához. Sajtótájékoztatók, médianyilatkozatok, Habony Árpád és Orbán Viktor pedig a háttérben dörzsölik tenyerüket, mert minden a terv szerint alakul. Normális országban ez a kérdés már csak politikai ínyencek között fordul elő, mert annyira régen történt, hogy ennek már semmi relevanciája sincs a jelen eseményeire. Nem értem, ennyire téma szűkében vannak, hogy csak ezzel tudnak támadni? Nem a múlt csatáit kell megvívni. Hatalmas bajnak tartom, amiért ez eddig is napirenden volt és egész egyszerűen a realitásérzék elveszítésének vélem, ha az elkövetkező időkben ezzel bárki – a Fideszt leszámítva – foglalkozna. Foglalkozzanak azzal, mi lesz akkor, ha Orbánékat valami véletlen folytán sikerülne eltakarítani, mert amit maguk mögött fognak hagyni, az egy igazi disznóól lesz. Ez az igazi kihívás, nem az őszödi kazetta rejtelmei. Remélem, ezt nagyon hamar belátják.
Az emberek zömét ez nem érdekli. Lesz attól valakinek több pénze, mert megtudjuk a felvétel útját? Vannak ennél a problémánál sokkal fontosabbak is, ez valahol úgy az első ötvenbe nálam nem fér bele, ha rangsorolni kellene a bajokat.

Hidegen hagy, hogy Katalin, Imre vagy Ferenc mit csinált vagy nem csinált Rózsa-Flores Eduardo lakásán, miközben Szabó Bálint a két éve halott Tito kutyát sétáltatta. Vagy így volt, vagy nem, közös átfedés, hogy egyik opció se húzza fel politikai libidómat.

 

Izgassa azokat Őszöd, akiknek ez a legfontosabb problémájuk. Őket irigyelem.

0 Tovább

Őszöd live show újratöltve

Kicsit sok a kitakarás, az egész kampányszagú.

  Gyurcsány Ferenc a Parlament ablakából nézi az ellene tüntetőket 2006 őszén


Nyilvánosságra kerültek az őszödi beszéd titkosszolgálati jelentései. (Ezek itt és itt olvashatóak.) Az ebben foglaltakból súlyos konzekvenciák következnek. Azt, hogy maga Gyurcsány Ferenc tudtával és beleegyezésével került ki a hanganyag, nem kell különösebben magyarázni, feltéve, hogy így van. De tegyük fel, mi van, ha a kormány csak manipulálni akar? Az is lehet, ez csak egy félrevezetés, ez nem a végleges anyag, hanem egy közbenső fázisban készített jelentés. Nem feltételezem, hogy hamisak a dokumentumok. A titkosszolgálatok működéséről nem ismerünk sokat – és ez a normális. Filmélményekből táplálkozhat az emberek többsége, azonban ezek a tapasztalatok azért nagyon messze esnek a valóságtól. Ezen ismeretek hiányában írom, azt, amit írok. Feltűnő a sok kitakarás. Lehet, megvan ennek a maga oka, de feltűnően nagy mennyiségben vannak ott a dokumentumban a fekete négyszögek. A sötét területek nagy száma miatt nem állnak össze a mozaikok, a jelentések inkább feltételezésekre és vadabbnál-vadabb összeesküvés elméletek legyártására alkalmasabbak, mint a valóság megismerésére.

Meggyőződésem, a kampány részei a most nyilvánosságra került akták. Kérdezem, miért nem tavaly, vagy teszem azt, a választások után jöttek elő velük? Most, a választások előtt ötven nappal kellett bedobni a köztudatba, valamilyen oknál fogva, amelyet egyelőre nem látunk. Csak sejtés van, ez pedig a terelés. Bedobnak gumicsontokat a népnek, amelyen aztán lehet rágódni a villamoson, remek témát szolgáltat az orvosi rendelők várójában, van beszédtéma. A kormány (ezen belül Habony Nemközszereplő Árpád) remekül tematizál. Kapóra jön, hogy a szokásos kampányeszközökön felül (óriásplakát, utcai jelenlét stb.) akadnak extra felületek is és szerették volna, ha most erről szólna minden. Lám, céljukat elérik, már hány sort leírtam, pedig írhattam volna a botrányos német megszállási emlékmű tervéről, vagy a botrányos a paksi bővítésről is. Figyelemelterelés, addig se ezekkel foglalkozzunk, hanem vegyünk elő a régi lemezt, Őszödöt, ezen vannak még kitűnő falatok, amelyeket még nem rágtunk le. Kezükre játszik 2006 őszének kibeszéletlensége is. Nem véletlen, amiért az akkor történtek valamilyen formában újra – újra felbukkannak. (Elég, ha a Heti Válaszban tavaly nyilatkozó volt DK-tag nyilatkozatára gondolunk.)

 

Jelen bejegyzés nem ennek a válságos időszaknak az igazságát kutatja. Sajnos nem rendelkezem elég információval, hogy magabiztos következtetéseket vonhassak le, ki, mit, miért csinált ebben a krízisben.

 

Egy biztos, ha ég a ház, nagy baj van, vagy valamiért a szükség van egy kis elterelésre, elég előhúzni Őszödöt, a többi meg jön magától.

3 Tovább

Cucu blogja

blogavatar

Vélemények szubjektíven, kritikusan.

Utolsó kommentek