Gondolatmorzsák az utóbbi napokból.

Másfél év börtönt kapott Hunvald György, a VII. kerület egykori szocialista polgármestere - adta hírül tegnap az [origo]. Sőt, mint arról a lap beszámol, még kártérítést is követelhet az államtól, mivel összesen két és fél évet töltött a rács mögött az előzetes letartóztatásban. Itt nyílt ki a zsebemben az a nem létező bicska. Az rendben van, törvényileg jár neki, de erkölcsileg? Elharácsolt egy rakat pénzt és még ezen felül is kapjon? Valahogy visszatetsző, hogy mindez egy olyan embernek járna elviekben, akinek repülője(!) van. Én nem az adóhatóság vagyok, de nagyon naivan kérdezem, vajon miből telt neki ilyenre? Polgármesterek (eddig legalábbis) nem nagyon szoktak ilyen járművel rohangálni. Megállapítható mindenesetre, Hunvald új trendet teremtett.


Pintér Sándor minap bebizonyította: a hülyeség ragályos a kormányban. Ugyanis kijelentette: ha valakinek van kecskéje, meg lehet élni 47 ezer forintból. Noha én a jelenlegi hatalomból őt tartom a legnormálisabbnak, azért tisztelettel megkérném valamire. Mégpedig arra mutassa meg nekem, hol lehet, mondjuk azon a lakótelepen, ahol jómagam élek bárminemű háziállatot tartani. Már el is képzelem magam elé egy tízemeletes paneltömb életét, valahol Békásmegyeren. A liftben büdös van, mert beszart a kecske. A folyosón tyúkok csipegetnek, a lépcsőházban ludak repkednek, már amennyire a hely engedi. Lelki szemeim előtt már látom a Csobánka teret: kijövök az aluljáróból, megcsap a tipikus alpesi szag, ugyanis a zöld területen tehenek legelnek. Feeling a köbön. A háztáji növények termesztése is furcsa körülmények között lehetne megoldani. Kis veteményes a nappaliban, ahol gondozgatja az ember a meghalni készülő paradicsomát. Csak igen, mivel szántsam be a panelt.
Mindenesetre ebből is látható, a Párt teljesen elszakadt a realitásérzéktől és úgy tűnik, mint ha valami külön világban élne, melybe az egyszerű átlagember nem fér bele.

Munkát ajánlott Zs. M. miskolci alpolgármester a Munkát, kenyeret! menet szervezőjének is vezetőjének, Tóth Imre olvasztárnak. Túl azon, hogy egy normális országban egy ilyen ember nem jut semminemű pozícióhoz: hogy merészeli megvenni a napi 53 ezer forintos fizetése mellett, azt, aki egy ilyen nemes dolog mellett áll ki? Mennyi és mekkora bőr vannak ennek az arcán? Elég vastag.

Egy dolgot rendbe szeretnék tenni. Hazugság, amikor a Párt azt mondja, a 28 ezer forintos járulékot emelik meg 47 ezer forintra. Ugyanis azért, mert ezt a járulékot lecsökkentik 22 ezerre. Ami meg ez a bizonyos összeg, az meg a közmunkadíj, ami 60 ezerről lett 47-re leszállítva. Tudatos félrevezetés, de lassacskán mindenki elkezdi érezni a bőrén azt, amikor a Párt valami szóvivője belehazudik sok ezer ember arcába.