Németh Szilárd, a rezsiharc első frontjából, azt javasolja, a lépcsőházakban tegyék ki, mennyit spórolt az adott épület az ún. rezsicsökkentéssel.

 

Tegye fel a kezét, aki meglepődött a zseniális ötleten. Én nem, annyira rezisztens lettem mindenre. Bevallom, unalmas lenne életünk, ha ne akarnának mindenféle új ötlettel előrukkolni, amellyel életünk minden területére be akarnak férkőzni.

Az elképzelés szerint ezek zárt vitrinekben lennének. Gondolom, újat kell majd venni, külön erre a célra. Persze, nyilván nem a kormány adna erre pénzt, hanem a társasházak közös pénzéből kell kicsengetni az újabb agymenést. Egyébként roppant ravaszak az elvtársak, még be is csukatják a kormánypropagandát, fizikai akadályokat állítva azon honpolgárok elé, akik el akarnák távolítani azt, amit erőszakból, a saját tulajdonukba kitetettek. A fogyasztóvédelem pedig ellenőrizni fogja meglétüket, és ha véletlenül eltűnne valahonnan, jön a bírság. Amit meg ki fog kifizetni? A lakóközösség. Kezd egyre veszélyesebb lenni az a játék, amit azért folytatnak, hogy magánéletünk minden pillanata és cselekedete felett megszerezzék a kontrollt.

 

A társasházak lépcsőháza osztatlan közös tulajdon. Vagyis magánterület. Erre jön egy rendelet, amely megmondja, hogy a saját tulajdonomban mit vagyok köteles kitenni. Megjegyzem, az Alaptörvényben nincs benne a magántulajdon védelme, így innentől kezdve nem tehet senki sem panaszt, hogy a saját birtokán belül mit csinál állambácsi. Ez egy teszt, nézik, hogy reagál rá a nép. Jelezném, már csak egy lépésre vannak a hálószobától.

Ennek nyomán javasolnám a kormánynak, hogy a rezsiharc első számú katonájának tiszteletére mindenki köteles legyen a lakásában kifüggeszteni egy előre meghatározott méretben, jól látható helyre nemzetünk elsőszámú jótéteményesének, Orbán Viktornak portréját. Mindezt persze ellenőrizzék is, és büntessék meg azokat a bitang nemzetietleneket, akik nem tesznek eleget hazafias kötelességüket.

 

Valahogy fel kell zárkózni a haladó országokhoz ilyen téren is, hiszen még Észak Korea jobban teljesít.