Cucu blogja

Kedves pedagógusok, ne is álmodjatok arról, hogy a kétharmad alatt több pénzt fogtok hazavinni!


Azért az óraszámokat felemelték persze, hiszen minél több munka, egyre kevesebb pénzért. Ezt várja el a Fidesz, nem csak tőlük, hanem mindenkitől. De ez nem megszorítás! Hanem újjászervezés! Az a tanár, aki esetleg még nem eszmélt, a tegnapi napon utolérhette a kiábrándító valóság. És nyilván 2014-ben, pont a választások előtt fognak emelést kapni. Addigra már senki sem fog emlékezni, mit is mondott a miniszter. Amúgy ez a kormány mindenkit hülyének néz? Azt hiszik, nem látunk át a szitán? Súlyos tévedés. Egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy egy európai országban, ahol állítólag demokrácia van és éppen elhagyni készülünk a hanyatló Nyugatot, a hatalom pont azokat a társadalmi rétegeket szívatja meg, akik a leginkább kiszolgáltatottabbak. És persze mindezt a társadalom többségének egyetértésével. Mert ha a Viktor mondja, az úgy teljesen jól van. Döbbenetesnek, és egyúttal ijesztőnek tartom mindezt. Ehhez persze nagyban asszisztál az ellenzék azzal, hogy nem tud alternatívát nyújtani és képtelen egységes lenni.

Most kellene a tanároknak összefogni, és egy hatalmas, általános sztrájkot kezdeni. Ha erre a hírre sem történik semmi, akkor bármit megtehetnek a velük. Itt most már nem elég az, hogy pár ezren demonstrálnak egy kellemes hétvégén a Szalai utcában, majd miután mindenki hazament, ott folytatja tovább a kormány, ahol abbahagyta. Radikálisabb eszközökhöz kellene nyúlni, hogy a hatalom eszméljen és változtasson. Nem könnyű elérni, hiszen amit Orbán a fejébe vett, annak úgy is kell lennie. Tudom, sokaknál már meg van a felismerés, hogy 2010-ben rosszul döntöttek, csak nem merik még bevallani. Pedig ennek meg kell történnie, mert enélkül halott a demokrácia és Orbán még évtizedekre a fejünkön maradhat.

Úgy tűnik, még valóban nem eszméltünk. Ameddig bármi ellen gyakorlatilag ugyanaz a pár ezer ember tüntet a Kossuth téren, legyen szó Varga Istvánról, vagy a baltás gyilkos kiadatásáról, addig nincs miről beszélni. Majd ha minden ilyen demonstráción legalább tízezren lesznek, akkor lehet gondolkodni. Ezek a jelek azonban azt sugallják: az orbáni mélyütéstől kómába került ország még nem ébredt fel. Ugyan ad magáról életjeleket, de egyelőre ez kevés. Tiszta szívemből kívánom, egy sor se legyen igaz, amit itt írok!

Mikor leszálltam a HÉV-ről a Kaszásdűlői megállóban és elindultam a tízemeletes panelházak között a táborba, furcsa érzés kerített hatalmába. Ilyet még nem csináltam és nem tudtam mi vár rám. Kurta percek alatt átvágtam a lakótelepen, elhaladtam mindenféle telephely, majd a tévé óriási, ufóvadász szerű parabolái mellett és máris a sztrájkolóknál találtam magamat. Köszöntem, majd kijelentettem, jöttem éhezni. Az ott lévő őrség nagy szeretettel fogadott, beültetett egy erre a célra kialakított székbe és megkezdem a tiltakozás ezen formáját. Meglepett, hogy így ismeretlenül is milyen meleg fogadtatásban részesítenek és szinte otthon éreztem magamat a sok, első pillantásra is barátságos ember között. Mellettem egy egyetemista fiú, akit jóval fiatalabbnak néztem, kezében Krúdy egy könyve. Önkéntelenül is elismeréssel adóztam neki, ugyanis én biztos nem olvasnék tőle el semmit sem. Valahogy nem szerettem a stílusát sosem. Közben múlik az idő, szép lassan megismerkedtem mindenkivel, akik ugyanolyan egyszerű emberek mint én. Ezalatt néha-néha megjelent a külföldi és a hazai sajtó egy szelete. Először a Hir24 újságírója és fotósa, a Holland Állami Televízió, később a Vg című norvég napilap berlini tudósítója, majd este a HVG is tiszteletét tette a sztrájkolók között.

Mint kiderült, nagyon kevés ruhával érkeztem, így sorstársaim felöltöztettek. Kaptam egy nagykabátot, a derekamra plédet, valamint egy katonai hálózsákot is. Ez utóbbiba már Nagy Navarro Balázs segített belebújni. A megtiszteltetéstől nagyon meg voltam illetődve. A székház előtt elhaladó szimpatizánsok dudálnak az autóval, ám vannak olyanok is, akik ellátnak minket forró levessel, teával, miegymással. Szinte tuszkolják bele az emberbe, én meg elfogadom nagyon szívesen. Mindegyik kivétel nélkül nagyon finom és ízletes. Ezalatt megy megismerkedek az ott lévőkkel és úgy érzem, sikerült mindenkivel megtalálnom a közös nevezőt. Még jó, hiszen egy cél érdekében demonstrálunk, itt az MTV székház előtt. A sokadik óra éhezés már eltompított. Egy lila ködhöz hasonlító álmosságszerű valami ült meg (lehet, csak pszichológiai a jelenség) és nem nagyon reagálok a külvilág ingereire. Csak néha állok fel megmozgatni magamat, nehogy elgémberedjek, vagy trombózist kapjak. Jó okom van erre is. Ha ülök, akkor nem fázok, sőt voltak pillanatok, amikor melegem is volt. 7 réteg ruha volt rajtam, pedig nem voltak mínuszok. Délután fel lett állítva egy pb palackkal működő kültéri hősugárzó, amitől nagy mértékben megnő a komforterezetem. Egy odalátogatónak köszönhetően kapok 3 meleg mini homokzsákot, amit azonnal beteszek a hálózsákom alá. Megdöbbent és mérhetetlenül jólesik az a szeretet, ami azokból árad, akik alkalmanként néznek ki, ha hoznak valamit, ha nem. Nélkülük biztos sokkal rosszabb lenne a táborlakóknak. Estefelé lassacskán lejár az én időm is és elindulok hazafelé. Igaz, egész nap nem ettem semmit és nem éppen komfortos körülmények között voltam, de nem izgatott. Nagyon élveztem, kitűnő és becsületes embereket ismertem meg és a hangulat is pazar volt. Másnap reggel már a sztrájktábor függőséget diagnosztizáltam magamon és elhatároztam, amint tudok, újra kimegyek.
 

Ígéretem ellenére sajnos újabb írást közlök, ugyanis olyan undorító és aljas dolgok történtek Karácsony alatt, melyek mellett nem mehetek el szó nélkül. Mégpedig az, ami az MTV székház előtt zajlik. Az ügy előzménye, hogy a december 3.-ai Híradóban azzal a módszerrel takarták ki a korábbi főbírót, Lomnici Zoltánt, mellyel a bűnözök arcát szokás. Ennek nyomán kezdett Nagy Navarro Balázs éhségsztrájkolni az MTVA központja előtt, mely fokozatosan kibővült, végül gördülő demonstráció lett belőle. A tegnapi napon azonban neki és Szávuly Arankának is felmondtak.

Nagy Navarro Balázssal két hete találkoztam a tévészékház kapujánál. Már akkor is rokonszenveztem kezdeményezésével és az idő előrehaladtával egyre jobban szimpatikussá vált mindaz, amiért küzd. Miközben egyre többen lettek, akik ilyen módon tiltakoztak, felmerült bennem a kérdés: vajon, eredményes lehet? Hiába került lapátra Élő Gábor, továbbra sem az igazi felelősök lettek eltávolítva. Az éhségsztrájk amit nekem elsőre csak magányosnak és értelmetlennek tűnt, fokozatosan terebélyesedett. Eközben egyre alattomosabb eszközöket vetett be az MTVA is, hogy elmozdítsa a tiltakozókat. Előszór tujákkal akarták a demonstrálókat elszeparálni, sikertelenül. Másodszorra kordonnal akarták őket bezárni, de az is kudarcot vallott. Mindez persze Karácsony alatt. Ehhez társult még kettő, folyamatosan ismétlődő zeneszám maximum hangerőn és vakító reflektorok is. Mindenkinek a fantáziájára bízom, melyik történelmi korszakra emlékeztetnek ezek a húzások.

Felháborító, ahogy ezekkel a talpig becsületes, jó szándékú emberekkel bánik az MTVA. Ők szeretnének komolyan és tisztességesen dolgozni és ezt kapják cserébe. Megaláztatást, kínzást és rendkívüli felmondást. Én, mint átlag adózó, akinek a pénzéből is megy a köztévé, vannak elvárásaim. Például az, hogy tisztességesen tájékoztassanak és ne félrevezető, hamis hírekkel legyek ellátva, az aktuális hatalom szája íze szerint. Ezért nekem mindegy, Fidesznek vagy MSZP-nek hívják. Ha az utóbbi kormányzása alatt lenne ilyen, akkor is kimennék és kiállnék Nagy Navarro Balázsért, valamint társaikért.
Úgy érzem, minden honfitársamnak, aki a demokrácia mellett van, annak erkölcsi kötelessége támogatni mindazokat, akik felemelik szavukat és egészségüket kockáztatják azért, hogy tévénézők százezrei korrekt tájékoztatást kapjanak, valamint fellépni a közpénzen fenntartott állami médiumban dolgozó hírhamisítók eltávolítása ellen. Ezért kell, minél többen látogassunk el Óbudára, a Kunigunda útja 64 elé és adjunk hangot nem tetszésünknek.