Az utóbbi egy évben szinte rá sem lehet ismerni a Manchester United csatárára, Wayne Rooneyra. Mint ha eltűnt volna belőle valami. Vagy valaki.

Ugye nem csak én emlékszem? 2004-ben, mikor feltűnt a portugáliai Európa Bajnokságon, csodagyerekként emlegették. Volt is rá ok, hiszen bríllírozott a kontinensviadalon, ő lett többek között a legfiatalabb gólszerző. Az év szeptemberében mutatkozott be új klubjában, a Manchester Unitedben, melynek azóta is tagja. Első meccsén rögtön mesterhármast szerezett a Fenerbahce ellen. 2005 szeptemberében egy Villareal elleni idegenbeli, szintén Bajnokok Ligája mérkőzésen kiállították, mert megtapsolta a játékvezetőt, miután az sárgát adott neki. És ez az, ami hiányzik belőle az  utóbbi időkben. A balhésság. Jó, persze a pályán kívül a legtöbb játékosnak volt már valami botránya, de az ő esetében ez hatványozottan igaz. Az általános skandalumhős szerepét most nem ő, hanem Mario Balotteli, a rivális City támadója tölti be. Mondhatni, Ronney beérett. Már a pályán is inkább a játékával tűnik fel, azzal hódítja meg a másnapi újságokat, nem pedig azzal, hogy részegen mit csinált. De hát ő is ember és szórakozhat, elítélni ezért nem lehet.

Ami kétségetelen, a tegnapi esti Wolwerhampton elleni 4-1 után újra a játékával került fókuszba. A győzelemből ő maga két góllal is kivette a részét. De amit láttam rajta, az a higgadtság. Nem reklamál és nem hőzöng a játékvezetői ítéletek után. Úgy hiszem, benőtt a feje lágya. Talán mestere Sir Alex Ferguson "keze" is benne van a dologban. Nyilván felvilágosította, úgy nem fog bekerülni a legnagyobbak közé, ha folyton csak produkálja magát a pályán. Illetve úgy, ha a játékkal van elfoglalva és nem a balhéval. Ezt a stílust sikeresen felvette magára és öröm nézni nagyszerű játékát. Ezzel mindenki nyert.